KÜLDÖK NEKED EGY CUPPANÓST :)

 


Kormányos Sándor

Harangok




Én hozzád verődöm, még ma is
ha csendünknek roppant súlya van,
s nyelvünkön hangok várakoznak:
Mi nem zenghetünk céltalan..



Bár hangjainkat csönddé gyötri
a rétek fölött a kósza szél,
ha megszólalunk, kondulásunk
egyszer talán az égbe ér.

 

 


 

Kormányos Sándor

Áruld el...




Itt még most is égig érnek
a fák, és kint a réteken
gyermekkorom tágra nyíló
szemében ring a végtelen.

Régi nyarak illatával
ölel a szél, míg suttogok:
Hazajöttem, megismersz még
öreg nyárfa? Nézd, én vagyok.

A kisgyermek, ki ágaid közt
kacagott, bujkált egykoron,
az vagyok, csak felnőtt lettem,
és szomorúbb is, jól tudom.

Visszajöttem,megkérdezni:
Mi az, mi hajdan itt maradt?
Áruld el most, öreg nyárfa:

Mért voltam akkor boldogabb?

 


Valami...

Valami édes, valami fájó
Borús merengés
Úgy elfog néha, mikor az úton
Mellettem elmész...

Úgy, úgy szeretnék visszafordulni
S nézni utánad -
Nem szabad. S könnyem, érzem elönti
Bús szempillámat.

Valami édes, valami titkos
Égi sejtés száll:
Valami súgja, hogy te is éppen
Arra gondoltál.
Gyóni Géza

 

 

 

 

William Blake

A vadvirág éneke

Amint jártam az erdőt,
Hol zöldül ág,
Hallottam dalt dúdol
Egy vadvirág:

"Sötétben háltam,
Siket éjbe hulltan,
Mormoltam:félek
S gyönyörbe fúltan.

Reggel nekivágtam
Színében a láznak,
Hogy új Öröm érjen,
De csak megaláztak."

Gergely Ágnes fordítása

 

 

 

 

 

Csoóri Sándor : Hó emléke


Néha meggondolja magát a tél
és havazni kezd,
sűrűn, kétségbeesve havazik, mintha csak attól félne,
nem éri meg a holnapot.
Legjobb ilyenkor kikapcsolni telefont, ajtócsengőt,
bort forralni a kályhán,
belelapozni elmúlt levelekbe
s úgy nézni vissza az életemre is,
mintha nem történt volna meg.
Mintha nem nézett volna rám ágyú se, parázna szem se,
elrongyolódott kézfejek nem nyúltak volna kezemért,
és minden, ami politika volt, szerelem, harangzúgás,
óceáni távlatban újra várna -
Legjobb ilyenkor elképzelni,
hogy sírhatok még elveszett fejem után,
ágyak, féltestek s borzas vánkosok fölé
szél hajt be orgonákat
s az utolsó földi ítélkezésen
ott állhatok majd jó társak oldalán
könnyű ingben, könnyű kabátban,
túl füstön, kocsmákon, temetőkön,
egy fennkölten züllő ország szemével farkasszemet nézve,
fejemben hó emléke,
hó, hó, mintha egy katedrális vakolata
hullna csöndben.

 

 

 

 

 

ÁPRILY LAJOS

Mennék eléd




Mennék eléd, mert itt vagy már közel.
A déli oldalon leselkedel.

Gyökerek hallják könnyű léptedet,
átküldesz egy-egy halk leheletet,
mely szűzies még és illattalan,
de sejtető, jó langyossága van.
Csak arcom érzi még, nem sejti más,
varázs van benne, keltető varázs.

Ahol jársz, néma éberség fogad,
keresed a rügyes sombokrokat,
hogy langyosságoddal rájuk lehelj
s kipattanjon a sárga kis kehely.
Feljössz az élre, melyet hó erez,
íj válladon, a hátadon tegez,
benne az arany nyilakat hozod,
melyekkel a telet megnyilazod.

Mennék eléd, s mint fényváró anyám,
még utoljára elkiáltanám
nevedet, melyből napfény sugaraz:

 

 

 

 

 

Juhász Gyula

Tavaszvárás



A déli szélben lehunyom szemem
És gyöngyvirágok szagát érezem.
Az esti égen violás a szín
És kikeletben járnak álmaim.


A hó alól már dobban boldogan
A föld nagy szíve s csöndesen fogan
A csíra, melyből új élet terem
S bimbók bomolnak majd szűz réteken.


Az örök nap még bágyadtan ragyog,
De tavaszosok már a csillagok
S az éjszakában zizzenő neszek,
Egy új világ susogja már: leszek!

 

 

 

 

 

Áprily Lajos : Új cinkeszó

Köd és mínusz tíz. Február.
De az a "kicsicsűr"-madár
nagyvígan fittyet hány neki
s pici gitárját pengeti.
Nem lát eget, nem lát napot,
nem érez olvadás-szagot,
köd gomolyog, köd tornyosul,
tollára permetegje hull,
de ő csak szól, csak zöngicsél.
Ki bátorítja, mire vár?
Alusznak még a vak csirák.
Azt várja tán, hogy egy bohó,
kíváncsi és hamarkodó
avar-takarta hóvirág
csukott szemét kinyissa?
Kicsi madár,
te drága, drága optimista!

 

 

 

 

 

Petőfi Sándor

Te a tavaszt szereted

Te a tavaszt szereted,
Én az őszt szeretem.
Tavasz a te életed,
Ősz az én életem.

Piros arcod a tavasz
Virító rózsája,
Bágyadt szemem az ősznek
Lankadt napsugára.

Egy lépést kell tennem még,
Egy lépést előre,
S akkor rájutok a tél
Fagyos küszöbére.

Lépnél egyet előre,
Lépnék egyet hátra,
S benne volnánk közösen
A szép meleg nyárba'.

 

 

  Baranyi Ferenc: Szeretnék


Szeretnék:
kimenni messze, a víz partjára
s a lemenő nappal szembenézve
nekidőlni egy fának.

Hetenként többször.

A fejemet is hátravetve
hallgatni a halk szúnyogdongást,
meg a zsongó, csobogó vizet,
mikor beszél a Csenddel.

Úgy maradni,
míg feljönnek a csillagok
és simogató ezüst fényüket
fejemre hintik.

 

 

 

 

 

Nincs szükségünk napsugárra,
Lelkünkben ha fény fakad;
Megleljük szívünkbe zárva,
Mit az élet megtagad.

/ Goethe /

 

 


Sárhelyi Erika - Nárciszok

Ha nevetsz,
olyankor bennem kitavaszodik.
Hisz' úgy szeretem ezt a szarkalábat itt,
és ezt a szétfutó ráncot is,
közvetlenül az orrnyerged felett.
Ha nevetsz,
felőlem tél vagy akár ősz lehet,
szárba szökken földre simult,
láng-palánta kedvem.
Igen, a nevetésedet szeretem.
Attól mindig
kinyílnak bennem
a nárciszok.

Juhász Gyula

Tavaszvárás



A déli szélben lehunyom szemem
És gyöngyvirágok szagát érezem.
Az esti égen violás a szín
És kikeletben járnak álmaim.


A hó alól már dobban boldogan
A föld nagy szíve s csöndesen fogan
A csíra, melyből új élet terem
S bimbók bomolnak majd szűz réteken.


Az örök nap még bágyadtan ragyog,
De tavaszosok már a csillagok
S az éjszakában zizzenő neszek,
Egy új világ susogja már: leszek!


A földre fekszem, hallgatom szívét,
Az égre nézek, kémlelem színét,
Ég, föld között angyali üzenet
Hirdeti a jövendő életet.


Mert boldog ige ez és szent igaz
És örök törvény és áldott vigasz,
Hogy győz az élet, duzzad és dagad
S elönti mind az ócska gátakat!

Csók István: A tavasz ébredése c. festménye

JOHANN WOLFGANG GOETHE : KORAI KIKELET


Kikelet, itt vagy?
Ilyen korán?
Újra vidíthat
fény, sürü árny?

Völgy, liget? Ó, hogy
csörg a patak!
Ezek a dombok?
Ez az a pad?

Ég tüze! friss kék!
Bérc, ragyogó!
Hal nyüzsög ismét:
arany a tó.

Lomb köze tarka
szárnysuhogás:
mennyei kardal
zeng, fuvoláz.

Nyílik a bimbó
a nap elé,
zümmög a ringó
szirmon a méh.

Mozdulat, illat
kél, remegő,
izgat és altat
a levegő.

Újra - mi lobban?
Rezzen a szél,
s bár a bokorban
máris alél,

láng üti, boldog
tűz a szivem:
Oszd meg e sok jót,
Múzsa, velem!

Tegnap még sírtam,
s ma nevetek?
Húgaim, itt van,
akit szeretek!
(Szabó Lőrinc)




























Kányádi Sándor

Tavaszelő

Zajlik a Küküllő,
vonszolódva lépdel,
hátán a sok súlyos
dirib-darab jéggel.

Egyik-másik tábla
tutajnak beillő
emeli, billenti,
viszi a Küküllő.

Viszi s ha megunja,
kiveti a partra,
hogy a nap egy kicsit
vékonyítson rajta.

Vállra veszi újra,
s kéri, invitálja,
hogy a nap is üljön
föl a tutajára.

Haszna is van ám az
együtt-utazásnak:
elolvad a jég, s a
füzek kibarkáznak.

 

Koós Attila : Tavaszt ültetek


Tavaszt ültetek magamból,
Illatokkal körberakom,
Színét fonom szép szavakból
S ha kész leszek, Neked adom!

 

Tóth Árpád :

 

 

Március

 

 

Április 

 

Május

********************

MÁRCIUS

Március hónapra nem vagyok zavarban:
Ibolyadivat lesz a barna avarban,
Beljebb az uccákon s kijjebb a tereken
Ott is friss csokrait nyitja a szerelem.
 
Drága, szép, vad hónap, mely még hóval csapkod,
De félkézzel már a rügyek selymén kapkod,
Nyílik a kénytelen hosszú szobafogság,
S édes szájjal kurjant az ifjú Szabadság.
 
Petőfi hónapja! közibénk suhanva,
Bár lennél szabadság új, tündéri anyja,
Anyja szabad szónak s másnak, ami kell még,
Ne csüggednének a magyar szívek s elmék!
*************************

ÁPRILIS

 

Április, április, bolondok hónapja!
Szeretlek én téged, - a föld akkor kapja
A langyos csillogó, locsogó esőket,
Melyeket hallgatni oly jó, s a szív éled...
 
Április, április, - bolondok hónapja!
Zöld füvét a csikó ropogva harapja,
Zsenge reménységnek harmatozó füvét
Harapja friss szájjal egész Emberiség.

 

Nem vagyunk mi azért, nem és nem, bolondok,
Hajoljatok reánk, derék, új falombok,
Az legyen a divat, áprilisi fényből,
Szűrjetek ránk szép szűrt legényes reményből.

MÁJUS

 
Mikor május kezdi híves hajnaltájon
Édes ébresztőjét halk muzsikaszájon:
Lehet-e rossz jóslat, perben dús csodákkal,
Egy csokorba kötve friss orgonaággal?

 

Lészen szerelemnek örök-új divatja,
Mind az egész földet templommá avatja,
Akárhol is hajol két fej össze csókra,
Imádság lészen az, új öröm új jókra.

 

Csak fészek is nyíljék elég a madárnak,
Hová turbékolni szépen hazajárnak,
Édes Uramisten, végtelen kegyedben
Ne felejtsd: hol leszünk! - új házbérnegyedben!


 

Zelk Zoltán: Csilingel a gyöngyvirág

 

Csilingel a kis gyöngyvirág.

  Fehér a ruhája,

  meghívja a virágokat

  tavaszesti bálra.  

 

Öltözködik az orgona,

  lila a ruhája,

  kivirít a kankalin, a

  szegfű és a mályva.  


  A vadrózsa rájuk nevet,  

bolondos a kedve,

  a rigó is füttyent egyet:

  hej, mi lesz itt este!

    

Táncra perdül a sok virág,

  illat száll a légben,  

őrt állnak a gesztenyefák,

  illemtudón, szépen.

  

A szellő is megfürdik a

  virágillatárban,

  s arra ébredünk fel reggel:  

napsugaras nyár van. 

 

 

Végh György: Virághozó április

 

Elmúlt a tél, itt a tavasz,

  minden bokor újra éled,

  a földből a virágokat  

előhúzzák a tündérek.

    

Április is segít nekik,  

megáll minden kicsi fánál-

  virágot tűz mindenhová:  

tavasz van ott, merre járt már.

    

Virágot hint a friss szélbe,

  száll a színek zivatarja-  

s merre elmegy, a kopár föld  

virágoktól tarkabarka. 

 

  

Mentovics Éva: Tavasztündér

 

Varázspálcám suhogása

  felkelti a vidéket.

  A tél végi utazásra 

  barátaim kísérnek.  


  Varázsigém hatalmával   

elaltatom a telet.

  Faágakra rásuhintva   

ébresztem a rügyeket.

  

  Virág nyílik ahol járok, 

  ágak végén tipegek.

  Tündérszárnyam nyomában már 

  ott virít a kikelet. 

    

Zelk Zoltán: Hóvirág

 

Jó hogy látlak hóvirág,

  megkérdezem tőled,

  mi hírt hoztál, mit üzensz

  erdőnek, mezőnek?

    

Szedd a szárnyad szaporán

  vidd a hírt madárka,

  útrakelt már a tavasz,

  itt lesz nemsokára. 

    

Osvát Erzsébet Április

 

Ejnye, de kényes  

és mily szeszélyes  

ez a negyedik fia az évnek!  

Tudod, ugye, hogy ki ő?

  Április, a csínytevő  

Űzi veled a sok tréfát:

  jégesőt hoz,

  havat hint rád,

  majd küld szilaj szeleket,

  záporzuhanyt,  

meleget...

  És ha látja a hamis,

  fondorlatos április,  

hogy ernyőt tartsz,

  ha jön a zápor,   

hócsizmát rántsz  

havazáskor,  

szelek ellen  

elbújsz menten -

  akkor dúl-fúl

  a betyár,

  dérrel-durral továbbáll.

 
 

Radnóti Miklós: Március

 

Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad,

  vidám, kamaszfiús

  szellőkkel jár a fák alatt

  s zajong a március.  

A fázós rügy nem bújt ki még,

  hálót se sző a pók,  

de futnak már a kiscsibék,

  sárgás aranygolyók.  

 

Andók Veronika: Tavasz van


 

Cseppen a jégcsap, olvad a hó,

Csupa sár dombon nincs takaró.

Hófehér csokrok bújnak elő,

Belezendül a vén tölgyerdő.

 

Kis cinege szólal: Nyitnikék!

Ibolya nyitja is kék szemét.

Hazatér lassan minden madár,

Fészkénél újra párra talál.

 

Kacag a gerle, nevet a nap,

Fák ezer virágot bontanak.

Tulipán kelyhén méhike zúg,

Füvekkel fut a kis gyalogút.

 

Leveles ágról lila virág

Sóhajtja szélbe szép illatát,

Barik születnek földre, égre;

Tavasz van, Tavasz, végre, végre!

http://image.hotdog.hu/_data/members0/888/23888/images/magazin/rozsafa.jpg

 Szép Ernő: A KERT FÁI



Rózsafa szegény de gyönge,
Ha a karóhoz nem dűlne,
A napfénytől elszédülne.

Mint a szűzlány keblecskéje
Szakadt zöldből kikacsintó,
Olyan szép a rózsabimbó.




Almafa mint a menyasszony,
Szerelmében szín-fehérben
Majd elájul örömében.





Gesztenyefa meg nem moccan,
Virágai állnak rajta,
Ha megmozdul, lehullajtja.



Az orgona mélyen hallgat,
Illatát bágyadva ontja,
Maradok annak bolondja.

Estefele jaj hogy adja,
Mondd boldogság vagy búbánat
Nagy szaga az orgonának?




Galagonya olyan furcsa,
Mintha nem igazán állna,
Csak szívemből lepingálva.

Mintha várna andalodva,
Álom lenne, tündér lenne,
Odamennék, ellebbenne.

 
 



Jámbor Pál (Hiador): A rózsáról

Meddig tart, ifjú, szólj,
A rózsa élete?
- Egy estig. Nem tudom:
Egész egy este-e?

Míg kelyhe ormirul
Egy harmatcsepp lehull:
Egy kurta nyári est,
Mit rózsaszínre fest,
A rózsa élete.

Meddig tart, ifjú, szólj,
A rózsa illata?
- Egy percig: nem tovább,
Ameddig bíbora.

Míg tart egy lehelet,
Míg fölkap a vihar
Egy sárga levelet:
Az illat rövid életű...
Csupán egy percig él,
Míg földrül égbe kél -
Az illat addig él.
 
 
 



Szász Károly: Fülemile-dal

Kicsi fülemile dalol,
Elrejtőzve, ki tudja hol?
Nem hallja más, csak én hallom
S szívem elmereng a dalon.

Fekszem a zöld fűbe" hanyatt,
Rengő bokor árnya alatt,
A madár mindegyre dalol,
Kihallik a bokor alól.

S amint szertehordja a szél,
Szívemben is visszhangja kél,
Szívem kellő közepében:
Olyan búsan, olyan szépen!

Azt énekli az a madár:
Egyszer van az életben nyár,
S mikor eltöltöd a nyarat,
Csak a száraz lombja marad!
 



Fejes István: Oh madarak!...

Oh madarak! honnan szálltok?
Hol volt akkor a hazátok,
A mikor itt fázott minden
A csikorgó jégbilincsben?

Hegyek, halmok koporsóján, -
Mint megannyi sirató lány, -
Hóvirággal koszorúzva
Álltak a fák néma búba?

Réti patak, völgyi csermely,
Megkövesült a mederben,
Mint a köny, mely el van tiltva,
De a szivet benn szoritja.

Gyász, halál volt a mezőben,
Jajgatás a levegőben:
A vad orkán megsiratta,
A mi meghalt - ő miatta...

Oh madarak, mily jó nektek!
Ám, ti vigan megfeleltek: -
"Onnan szálltunk, ottan voltunk,
A hol erről mit se tudtunk.

"Szabad szárnyunk napfény mellett,
A magasban könnyen lengett:
S hogyha szálltunk ágrul-ágra,
Ránk borult a lombok árnya.

"Hegyen, halmon, völgyön, réten,
Koszoru volt szórva széjjel,
S menyasszonyok mig kapdosták,
Dalainkat visszhangozták.

"Patakoknak renge habján
Kaczagott a kicsi hab-lány, -
Édes álmok éjszakáját
Csillagokkal álmodá át!

"Repeső zaj, pezsgő élet
Tölte ott el földet, léget,
S az örömet még tetézte,
Hogy az ég azt áldva nézte."...

Oh madarak! látom, értem,
Hogy már itt is igy lesz minden:
Hajh! de engem akkor is még
Jégbilincsbe zár az emlék!

Más világban, más hazában
Leng föl ujra tépett szárnyam,
Ott vidul fel már csak lelkem,
Ha a földet elfelejtem!
 

 


Csu Tun-Zsu: Fűzfaág

Egyik parton
Fűzfaág.
Másik parton
Fűzfaág.
Fűzfaágat utasnak a gazda vág.
Megsiratlak keservesen, jóbarát.
Fűzfaág.

Kiisszuk a búcsú poharát.
Fűzfaág!
Páros könnyel hintjük meg az út porát!
Fűzfaág!
Csang-an-ban száz keserűség vár terád.
Látlak-e még, jössz-e még a kerten át?
Fűzfaág!

/Ford.: Orbán Ottó/
 
 
 



 

vissza a címoldalra





 
 


cuppanosnagypuszi.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!